Általános szerződési feltételek

 

1. Általános rendelkezések

 

Jelen Általános Szerződési Feltételek (ÁSZF) a kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV törvény, az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény, és a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II.26.) Korm. rendelet, a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény, az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Kormány rendelet, valamint a hatályos egyéb vonatkozó jogszabályok figyelembevételével készült. 

A jelen Szabályzat 2016. augusztus 30-tól hatályos és visszavonásig hatályban marad. A Szolgáltató jogosult egyoldalúan módosítani a Szabályzatot. A Felhasználók a weboldal használatával elfogadják, hogy rájuk nézve a weboldal használatával kapcsolatos valamennyi szabályozás automatikusan érvényes.

A Felhasználó, amennyiben belép a Szolgáltató által üzemeltetett weboldalra, vagy annak tartalmát bármilyen módon olvassa – akkor is, ha nem regisztrált felhasználója a weboldalnak, a Szabályzatban foglaltakat magára nézve kötelezőnek ismeri el. Amennyiben a Felhasználó nem fogadja el a feltételeket, nem jogosult a weboldal tartalmának megtekintésére.

A páncélkovács.hu által forgalmazott termék(ek) megrendelésével a vásárló jelen Általános Szerződés Feltételeket tudomásul veszi és magára nézve kötelezőnek fogadja el.

A Szolgáltató fenntart magának minden jogot a weboldal, annak bármely részlete és az azon megjelenő tartalmak, valamint a weboldal terjesztésének tekintetében.

 

2. Szolgáltató adatai

 

Kereskedő                   neve:                                        páncélkovács.hu

                                    képviselője:                             Ádámffy Zsigmond Pál

                                    székhelye:                               1237 Budapest, Béke utca 13.

                                    levelezési címe:                       1237 Budapest, Béke utca 13.

                                    telefonszáma:                          +36 30 507 1051

                                    e-mail címe:                             info@pancelkovacs.hu

web-címe:                                www.pancelkovacs.hu

nyilvántartási száma:               52678152

                                    adószáma:                               74472648-1-43

                                    KSH számjele:                        74472648-9319-231-01

Tárhely szolgáltató     neve:                                        3 in 1 Hosting Bt.

                                    levelezési címe:                       2310 Szigetszentmiklós, Dévai utca 10/a

                                    adószáma:                               22206118-2-13

                                    telefonszáma:                          +36 21 200 0040                    

 

3. Regisztráció

 

Felhasználó a weboldalon történő regisztrációjával kijelenti, hogy jelen ÁSZF, és a weboldalon közzétett Adatkezelési szabályzat feltételeit megismerte és elfogadja, az adatkezelésekhez hozzájárul.

Felhasználó a vásárlás/regisztráció során köteles a saját, valós adatait megadni. A vásárlás/regisztráció során megadott valótlan, vagy más személyhez köthető adatok esetén a létrejövő elektronikus szerződés semmis. Szolgáltató kizárja felelősségét, amennyiben Felhasználó más nevében, más személy adataival veszi igénybe szolgáltatásait.

A Szolgáltatót a Felhasználó által tévesen és/vagy pontatlanul megadott adatokra visszavezethető szállítási késedelemért, illetve egyéb problémáért, hibáért semminemű felelősség nem terheli.

A Szolgáltató az elfelejtett jelszót egy, a webáruház által generált jelszóval pótolja, amit a regisztrált e-mail címre küld el.

A Szolgáltatót nem terheli felelősség az abból adódó károkért, ha Felhasználó a jelszava illetéktelenek számára bármely nem a Szolgáltatónak felróható okból hozzáférhetővé válik.

A Kereskedő webáruházában történő vásárlás feltétele a vásárló érvényes regisztrációja. A regisztrációval a vásárló egyidejűleg elismeri azt is, hogy a jelen ÁSZF rendelkezéseit ismeri, azt elfogadja és magára nézve kötelezőnek tekinti.

Az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény – a továbbiakban Ektv. – 5. § (2) bekezdése alapján tájékoztatjuk, hogy az internetes áruházon keresztül megkötött elektronikus szerződés nem tekinthető írásba foglalt szerződésnek, így az nem kerül iktatásra, és későbbiekben papír alapon nem hozzáférhető, a szerződés tartalma azonban a vásárlónak küldött elektronikus visszaigazoló leveleinkből rekonstruálható.

A szerződés nyelve magyar.

 

3.1. Regisztráció lépései

Amennyiben a vásárló a Szolgáltató webáruházában nincs még regisztrálva, a vásárlást megelőzően pontos adatok megadásával ki kell töltenie a regisztrációs űrlapot.

Az alábbi adat megadása szükséges a regisztrációhoz: e-mail cím.

Ezt követően a „Create an account” gombfunkcióra történő kattintással a vásárló véglegesíti regisztrációját, valamint azonnal be is lép a webáruházba.

 

4. Megvásárolható termékek

 

A páncélkovács.hu weboldalon megjelenített termékek megrendelhetőek a webáruházon keresztül. Átvételük postai úton ajánlott levélként, súlytól és mérettől függően MPL postacsomagként történik.

A termék ismertetőjénél megtalálja a termék anyagáról, méretéről, súlyáról szóló információkat, valamint az árát is.

A megjelenített termékek kizárólag online rendelhetők meg. A termékekre vonatkozóan megjelenített árak forintban értendők, tartalmazzák a törvényben előírt áfát, azonban nem tartalmazzák a házhoz szállítás díját. Külön csomagolási költség nem kerül felszámításra.

A webshopban Szolgáltató részletesen feltünteti a termék nevét, leírását, a termékekről fotót jelenít meg. A termékek adatlapján megjelenített képek eltérhetnek a valóságostól, illusztrációként szerepelhetnek. Nem vállalunk felelősséget a webshopban megjelenő kép és a termék tényleges kinézete miatti különbözőség miatt.

Amennyiben akciós ár kerül bevezetésre, Szolgáltató teljes körűen tájékoztatja Felhasználókat az akcióról és annak pontos időtartamáról.

Amennyiben a Szolgáltató minden gondossága ellenére hibás ár kerül a Webáruház felületére, különös tekintettel a nyilvánvalóan téves, pl. a termék közismert, általánosan elfogadott vagy becsült árától jelentősen eltérő, esetleg rendszerhiba miatt megjelenő “0” Ft-os vagy “1” Ft-os árra, akkor a Szolgáltató nem köteles a terméket hibás áron szállítani, hanem felajánlhatja a helyes áron történő szállítást, amelynek ismeretében az Ügyfél elállhat vásárlási szándékától

Hibás ár esetén esetben feltűnő értékaránytalanság áll fenn a termék valódi és feltüntetett ára között, amit egy átlagfogyasztónak azonnal észlelnie szükséges. A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) alapján a szerződés a felek akaratának kölcsönös és egybehangzó kifejezésével jön létre. Amennyiben a felek nem tudnak megállapodni a szerződéses feltételekben, azaz nincs meg a felek akaratát kölcsönösen és egybehangzóan kifejező nyilatkozat, abban az esetben nem beszélhetünk érvényesen létrejött szerződésről, amelyekből jogok és kötelezettségek fakadnának. Ennek alapján a hibás/téves áron visszaigazolt megrendelés semmis szerződésnek tekintendő.

 

5. Megrendelés, vásárlás

 

A webáruházban történő böngészés során lehetőség van a termékkategóriák, valamint a keresősáv használatával szűkíteni a találati listát.

A terméket előnézetben, valamint új oldalon is meg lehet tekinteni, rendelni kívánt darabszámát viszont csak utóbbi esetben lehet beállítani.

A „Kosárba” gombfunkció fölötti négyzetbe beírással, a nyilak, valamint a +/- ikonok segítségével meghatározható a vásárolni kívánt termék darabszáma. Majd a gombfunkcióra kattintással a termék a kosárba kerül. Amennyiben nincs a kijelölt darabszámnak megfelelő termék raktáron, a webáruház üzenetben tájékoztatja, majd a darabszám csökkentésére kéri.

A sikeresen Kosárba került termékről a webáruház felugró ablakban tájékoztatja a vásárlót, és felajánlja a további vásárlás vagy fizetés lehetőségeit.

A Kosár tartalma a kosár-ikonra való kurzor-rávitellel, valamint kattintással nyomon követhető. Ugyanitt az „X” funkcióra kattintva a termék törölhető.

A Kosár, vagy azon belül a „Fizetés” gombfunkcióra kattintva a vásárló megkezdi a megrendelést.

A „01. Összegzés” oldalon a kosárban található termékek listáját, darabszámát, árát, a szállítási díjat tekintheti meg és módosíthatja a vásárló. A „Qti” oszlopban a +/- jelekkel módosítható a termék darabszáma. Készlethiány esetén ekkor is figyelmeztet a webáruház. A Kosárból való eltávolítást a „Kuka” ikonnal teheti meg a vásárló. Ezen a felületen van lehetőség az utalványok regisztrálására – a „Vouchers” mezőbe kell írni az azonosítót, majd az „OK” gombfunkcióra kell kattintani. A folyamatban való továbblépést a „Proceed to checkout” gombfunkcióra való kattintással teheti meg a vásárló.

Amennyiben eddig nem történt meg a webáruházba való belépés, a „02. Bejelentkezés” oldalon ezt megteheti a vásárló. Enélkül megrendelését, valamint vásárlását nem tudja folytatni.

Ha a vásárló eddig nem tette meg, a webáruház a címadatok kitöltését kéri. A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező.

First name / Keresztnév

Last name / Vezetéknév

Company / Cégnév

Address / Utcanév, házszám, emelet, ajtó

Address (Line 2) / Utcanév, házszám, emelet, ajtó folytatása

Zip/Postal Code / Irányítószám

City / Város

Country / Ország (legördülő menüből választható)

Home phone / Vonalas telefonszám

Mobile phone / Mobiltelefonszám (minimum egy telefonszámot regisztrálni kell)

Additional information / További információk

Please assign an adress title for future reference. / Kérjük, adjon meg egy azonosítót a fentebbi címhez a jövőbeni azonosíthatóság miatt (kiszállítási cím, számlázási cím).

Az elsődleges cím megadása után a vásárló a megrendelésbe kerül vissza – „03. Cím” oldal. Itt alapbeállításként a kiszállítási és számlázási cím megegyezik. Amennyiben ez nem felel meg a vásárlónak, ki kell vennie a „Use the delivery address as the billing address.” szöveg előtti négyzetből a pipát. Ekkor az oldalon megjelenik az „Add a new address” gombfunkció. A regisztrált címek fölötti legördülő menüben lehet módosítani a kiszállítási („Your delivery address”) valamint a számlázási („Your billing address”) címet. Ha szükséges, a megrendeléshez csatolt megjegyzést az oldal alján található szövegdobozba lehet beírni. A folyamatban való továbblépést a „Proceed to checkout” gombfunkcióra való kattintással teheti meg a vásárló.

A „04. Szállítás” oldalon a vásárló a termék átvételének módját tudja kiválasztani. Ezek lehetnek: személyes átvétel – ingyenes, Magyar Posta Zrt.-belföld – 1.000 HUF, Magyar Posta Zrt.-külföld – 1.502 HUF. A szállítási opciók alatt a vásárlónak el kell fogadnia az Általános Szerződési Feltételeket (I agree tot he terms of service and will adhere to them unconditionally.). A Vásárló ezen szöveg mellett egy linket talál az Általános Szerződési Feltételekhez. A folyamatban való továbblépést a „Proceed to checkout” gombfunkcióra való kattintással teheti meg a vásárló.

A megvásárolni kívánt termék(ek) árát kizárólag PayPal online fizetési móddal lehet kiegyenlíteni. A „05. Fizetés” oldalon a Vásárló szintén megtekintheti rendelése összesítőjét, ez alatt a „Pay with your card or your PayPal account” gombfunkcióra kell kattintani. A gombfunkció a Vásárló – korábban létrehozott – saját PayPal fiókjába navigál. A fizetés jóváhagyása után a Vásárló visszakerül a páncélkovács.hu webáruház felületére, ahol az adott megrendelésével kapcsolatos információkat találja.

Your order on Páncélkovács.hu is complete. / A páncélkovács.hu-n történő rendelése sikeres.

You have chosen the PayPal method. / Ön a PayPal fizetési módot választotta.

Your order will be sent very soon. / Megrendelését hamarosan teljesítjük.

For any questons or for further information, please contact our customer support. / Ha kérdése lenne, vagy további információra van szüksége, kérjük, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Total of the transaction (taxes incl.): / Teljes vételár (áfával)

Your order ID is: / Rendelési azonosítója

Your PayPal transaction ID is: / PayPal tranzakciójának azonosítója

Tájékoztatjuk, hogy amennyiben megrendelését tévedésből vagy téves tartalommal adta le, mielőbb jelezze azt az info@pancelkovacs.hu e-mail címen, ahol a lehető leghamarabb megtesszük a szükséges lépéseket a megrendelés törlése vagy kijavítása érdekében.

Az Ektv. 6. § (2) bekezdésének megfelelően tájékoztatjuk, hogy megrendelésének megérkezését elektronikus úton haladéktalanul visszaigazoljuk. Ebben az e-mailben a vásárló megtalálja a rendeléséről szóló számláját. Amennyiben a visszaigazolás a vásárló megrendelésének elküldésétől számított, – a szolgáltatás jellegétől függő elvárható határidőn belül, – de legkésőbb 48 órán belül a vásárlóhoz nem érkezik meg, abban az esetben a vásárló mentesül az ajánlati kötöttség vagy szerződéses kötelezettség alól. Fontos, hogy a Vásárló e-mail fiókjának Beérkező és Spam mappáját is ellenőrizze, ugyanis előfordulhat, hogy szolgáltatója a visszaigazoló e-mailt kéretlen reklámüzenetnek fogja tekinteni.

A vásárló megrendelése(i) állapotáról felhasználói fiókjának „Order history and details” menüje alatt tájékozódhat. A webáruház minden állapotváltozásról e-mail-t küld. Fontos, hogy a Vásárló e-mail fiókjának Beérkező és Spam mappáját is ellenőrizze, ugyanis előfordulhat, hogy szolgáltatója a visszaigazoló e-mailt kéretlen reklámüzenetnek fogja tekinteni.

Canceled / Törölve

Delivered / Kiszállított

On backorder (not paid) / Utórendelés alatt (nem fizetett)

On backorder (paid) / Utórendelés alatt (fizetett)

Payment accepted / Fizetés elfogadva

Payment error / Fizetési hiba

Preparation in progress / Feldolgozás folyamatban

Refund / Visszafizetés

Remote payment accepted /

Shipped / Postára adott

Adott rendelés részletei a „Details” gombfunkcióval érhetők el. Ezt használva lehetőség van a rendelés módosítására is: „Reorder” gombfunkció. Az „Invoice” oszlopban található PDF gombfunkcióra kattintva adott megrendeléséről a Vásárló számlát tud letölteni.

 

6. Szállítási információk

 

Megrendeléseinket kizárólag a Magyar Posta Zrt. szolgáltatásainak igénybevételével teljesítjük. Ez természetesen nem vonatkozik a személyes átvételre. A megrendelt termékek méretétől függően ajánlott levélként vagy MPL postacsomagként érkezik a küldemény.

Személyes átvétel esetén szállítási díj nem kerül felszámításra, átvételi idő nincs. A megrendelés személyes átvételére kizárólag az alábbi címen van lehetőség: 1237 Budapest, Béke utca 13.

Belföldre történő ajánlott levél/MPL postacsomag küldése esetén a szállítási díj 1.000 forint. Ez a termék(ek) árán kívül kerül felszámításra, tartalmazza a végleges összeg. Belföldi postázás esetén a szállítási idő 3 nap. Amennyiben a küldemény postára kerül – erről a vásárló a megrendelései menüpontban (”Order history and details”) tájékozódhat – az adott megrendelés információi közé bekerül az ajánlott levél vagy MPL postacsomag küldeményazonosítója. Ezen állapotváltozásról a vásárló e-mailben értesítést kap.

Külföldre történő ajánlott levél/MPL postacsomag küldése esetén a szállítási díj 1.502 forint. Ez a termék(ek) árán kívül kerül felszámításra, tartalmazza a végleges összeg. Külföldi postázás esetén a szállítási idő 5 nap. Amennyiben a küldemény postára kerül – erről a vásárló a megrendelései menüpontban (”Order history and details”) tájékozódhat – az adott megrendelés információi közé bekerül az ajánlott levél vagy MPL postacsomag küldeményazonosítója. Ezen állapotváltozásról a vásárló e-mailben értesítést kap.

Az elküldött levél minden esetben tartalmazza a megrendelt termék(ek)et, a kinyomtatott szállítólevelet, valamint a megrendelésről kiállított számlát. Amennyiben bármelyik tétel hiányzik, kérjük, jelezze felénk a megadott elérhetőségeken. A vevő köteles a csomagot kézbesítéskor a futár előtt megvizsgálni, és a termékeken, csomagoláson észlelt esetleges sérülés esetén köteles jegyzőkönyv felvételét kérni, sérülés esetén a csomagot nem köteles átvenni.

Az adásvételi szerződés alapján a Szolgáltató dolog tulajdonjogának átruházására, a Felhasználó a vételár megfizetésére és a dolog átvételére köteles.

Ha az eladó vállalkozás és a vevő fogyasztó, és az eladó vállalja a dolog vevőhöz történő eljuttatását, a kárveszély akkor száll át a vevőre, amikor a vevő vagy az általa kijelölt harmadik személy birtokba veszi a dolgot.

Ha az eladó vállalkozás és a vevő fogyasztó, a felek eltérő megállapodásának hiányában, az eladó (jelen ÁSZF szerint: Szolgáltató) a szerződés megkötését követően késedelem nélkül, de legkésőbb harminc napon belül köteles a vevő (Felhasználó) rendelkezésére bocsátani a dolgot.

A Szolgáltató késedelme esetén a Felhasználó jogosult póthatáridőt tűzni. Ha az eladó a póthatáridőn belül nem teljesít, a vevő jogosult a szerződéstől elállni.

A Felhasználó póthatáridő tűzése nélkül jogosult a szerződéstől elállni, ha a Szolgáltató a szerződés teljesítését megtagadta; vagy a szerződést a felek megállapodása szerint vagy a szolgáltatás felismerhető rendeltetésénél fogva a meghatározott teljesítési időben - és nem máskor - kellett volna teljesíteni.

Ha Szolgáltató a szerződésben vállalt kötelezettségét azért nem teljesíti, mert a szerződésben meghatározott termék nem áll rendelkezésére, köteles erről Felhasználót haladéktalanul tájékoztatni, valamint Felhasználó által fizetett összeget haladéktalanul visszatéríteni.

 

7. Kellékszavatosság, termékszavatosság, jótállás

 

A kereskedő szavatossági és jótállási felelősségére a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény, az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Kormány rendelet, továbbá a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződés keretében eladott dolgokra vonatkozó szavatossági és jótállási igények intézésének eljárási szabályairól szóló 19/2014. (IV. 29.) NGM rendeletben foglaltak az irányadók.

A kereskedő a nála bejelentett szavatossági vagy jótállási igényéről jegyzőkönyvet köteles felvenni, amelyben rögzíti a vásárló nevét, címét, valamint nyilatkozatát arról, hogy hozzájárul a jegyzőkönyvben rögzített adatainak a Fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződés keretében eladott dolgokra vonatkozó szavatossági és jótállási igények intézésének eljárási szabályairól szóló 19/2014. (IV. 29.) NGM rendeletben meghatározottak szerinti kezeléséhez, a vásárló és a kereskedő közötti szerződés keretében eladott ingó dolog megnevezését, vételárát, a szerződés kereskedő általi teljesítésének időpontját, a hiba bejelentésének időpontját, a hiba leírását, szavatossági vagy jótállási igénye alapján a fogyasztó által érvényesíteni kívánt jogot, továbbá a szavatossági vagy jótállási igény rendezésének módját vagy az igény, illetve az az alapján érvényesíteni kívánt jog elutasításának indokát.

A jegyzőkönyvnek tájékoztatást kell tartalmaznia arról, hogy fogyasztói jogvita esetén a fogyasztó a megyei (fővárosi) kereskedelmi és iparkamarák mellett működő békéltető testület eljárását is kezdeményezheti.

A jegyzőkönyv másolatát haladéktalanul, igazolható módon a fogyasztó rendelkezésére kell bocsátani. A jegyzőkönyvről a fogyasztó kérésére a kereskedő tartós adathordozón másolatot biztosít.

A fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződés keretében eladott dolgokra vonatkozó szavatossági és jótállási igények intézésének eljárási szabályairól szóló 19/2014. (IV. 29.) NGM rendelet 4. § (6) bekezdése szerint a kereskedő a fogyasztó szavatossági vagy jótállási igényéről felvett jegyzőkönyvet az annak felvételétől számított 3 (három) évig köteles megőrizni, és azt az ellenőrző hatóság kérésére bemutatni.

A szavatossági vagy jótállási igény bejelentése nem minősül a fogyasztóvédelemről szóló törvény szerinti panasznak.

 

7.1. Kellékszavatosság

Olyan szerződés alapján, amelyben a felek kölcsönös szolgáltatásokkal tartoznak, a kereskedő a hibás teljesítésért kellékszavatossággal tartozik.

A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:157. § (1) bekezdése szerint, a kereskedő hibásan teljesít, ha a szolgáltatás a teljesítés időpontjában nem felel meg a szerződésben vagy jogszabályban megállapított minőségi követelményeknek. Nem teljesít hibásan a kereskedő, ha a jogosult (vásárló) a hibát a szerződéskötés időpontjában ismerte, vagy a hibát a szerződéskötés időpontjában ismernie kellett.

A hibás teljesítési vélelem szerint a fogyasztó és vállalkozás közötti szerződés esetén az ellenkező bizonyításáig vélelmezni kell, hogy a teljesítést követő 6 (hat) hónapon belül a fogyasztó által felismert hiba már a teljesítés időpontjában megvolt, kivéve, ha e vélelem a dolog természetével vagy a hiba jellegével összeegyeztethetetlen. A teljesítéstől számított 6 (hat) hónapon belül a kellékszavatossági igény érvényesítésének a hiba közlésén túl nincs egyéb feltétele, ha a vásárló igazolja, hogy a terméket a kereskedő nyújtotta. A teljesítéstől számított 6 (hat) hónap eltelte után azonban már a vásárló köteles bizonyítani, hogy a vásárló által felismert hiba már a teljesítés időpontjában is megvolt.

Kellékszavatossági igénye alapján a vásárló választása szerint

kijavítást vagy kicserélést igényelhet, kivéve, ha a választott kellékszavatossági jog teljesítése lehetetlen, vagy ha az a kereskedőnek – másik kellékszavatossági igény teljesítésével összehasonlítva – aránytalan többletköltséget eredményezne, figyelembe véve a szolgáltatás hibátlan állapotban képviselt értékét, a szerződésszegés súlyát és a kellékszavatossági jog teljesítésével a jogosultnak (vásárlónak) okozott érdeksérelmet;

vagy

az ellenszolgáltatás arányos leszállítását igényelheti, a hibát a kereskedő költségére maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja, vagy a szerződéstől elállhat, ha a kereskedő a kijavítást vagy a kicserélést nem vállalta, e kötelezettségének nem tud eleget tenni, vagy ha a jogosultnak (vásárlónak) a kijavításhoz vagy kicseréléshez fűződő érdeke megszűnt.

A kijavítást vagy kicserélést – a dolog tulajdonságaira és a jogosult (vásárló) által elvárható rendeltetésére figyelemmel – megfelelő határidőn belül, a jogosult (vásárló) érdekeit kímélve kell elvégezni. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye.

A jogosult (vásárló) a választott kellékszavatossági jogáról másikra térhet át. Az áttéréssel okozott költséget köteles a kereskedőnek megfizetni, kivéve, ha az áttérésre a kereskedő adott okot, vagy az áttérés egyébként indokolt volt.

A jogosult (vásárló) a hiba felfedezése után késedelem nélkül köteles a hibát a szolgáltatóval közölni. Fogyasztó és vállalkozás közötti szerződés esetén a hiba felfedezésétől számított 2 (két) hónapon belül közölt hibát késedelem nélkül közöltnek kell tekinteni. A közlés késedelméből eredő kárért a jogosult (vásárló) a felelős. 

Fogyasztó és vállalkozás közötti szerződés esetén a fogyasztó kellékszavatossági igénye a teljesítés időpontjától számított 2 (két) év alatt évül el. Ha a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződés tárgya használt dolog, a felek rövidebb elévülési időben is megállapodhatnak, azonban 1 (egy) évnél rövidebb elévülési határidő ebben az esetben sem köthető ki érvényesen. Nem számít bele az elévülési időbe a kijavítási időnek az a része, amely alatt a jogosult (vásárló) a dolgot rendeltetésszerűen nem tudja használni. A dolognak a kicseréléssel vagy a kijavítással érintett részére a kellékszavatossági igény elévülése újból kezdődik. Ezt a szabályt kell alkalmazni arra az esetre is, ha a kijavítás következményeként új hiba keletkezik. 

A szavatossági kötelezettség teljesítésével kapcsolatos költségek a kereskedőt terhelik. Ha a dolog meghibásodásában a jogosultat (vásárlót) terhelő karbantartási kötelezettség elmulasztása is közrehatott, a szavatossági kötelezettség teljesítésével felmerült költségeket közrehatása arányában a jogosult (vásárló) köteles viselni, ha a dolog karbantartására vonatkozó ismeretekkel rendelkezett, vagy ha a kereskedő e tekintetben tájékoztatási kötelezettségének eleget tett

 

7.2. Termékszavatosság

Vállalkozás által fogyasztónak eladott ingó dolog (továbbiakban: termék) hibája esetén a fogyasztó követelheti a gyártótól, hogy a termék hibáját javítsa ki, vagy – ha a kijavítás megfelelő határidőn belül, a fogyasztó érdekeinek sérelme nélkül nem lehetséges – a terméket cserélje ki. A termék akkor hibás, ha nem felel meg a terméknek a gyártó által történt forgalomba hozatalakor hatályos minőségi követelményeknek, vagy nem rendelkezik a gyártó által adott leírásban szereplő tulajdonságokkal.

Gyártónak minősül a termék előállítója és forgalmazója.

A gyártó mentesül a termékszavatossági kötelezettség alól, ha bizonyítja, hogy a terméket nem üzleti tevékenysége vagy önálló foglalkozása körében gyártotta vagy forgalmazta; a termék forgalomba hozatalának időpontjában a hiba a tudomány és a technika állása szerint nem volt felismerhető; vagy a termék hibáját jogszabály vagy kötelező hatósági előírás alkalmazása okozta.

Csere esetén a kicserélt termékre, kijavítás esetén a termék kijavítással érintett részére vonatkozó kellékszavatossági kötelezettség a gyártót terheli.

A fogyasztó a hiba felfedezése után késedelem nélkül köteles a hibát a gyártóval közölni. A hiba felfedezésétől számított 2 (két) hónapon belül közölt hibát késedelem nélkül közöltnek kell tekinteni. A közlés késedelméből eredő kárért a fogyasztó felelős. A gyártót a termékszavatosság az adott termék általa történő forgalomba hozatalától számított 2 (két) évig terheli. E határidő eltelte jogvesztéssel jár.

A termékszavatossági jogokat a termék tulajdonjogának átruházása esetén az új tulajdonos érvényesítheti a gyártóval szemben.

 

7.3. Jótállás

Kötelező jótállás csak Az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX.22.) Korm.Rendelet mellékletében felsorolt 10.000 (tízezer) eladási ár feletti tartós fogyasztási cikkre vonatkozik.

Aki jótállásra köteles, a jótállás időtartama alatt a jogszabályban foglalt feltételek szerint köteles helytállni a hibás teljesítésért. Mentesül a jótállási kötelezettség alól, ha bizonyítja, hogy a hiba oka a teljesítés után keletkezett.

Az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX.22.) Korm. Rendelet szerinti kötelező jótállás időtartama 1 (egy) év. E határidő elmulasztása jogvesztéssel jár.

A jótállás kezdő időpontja a termék fogyasztónak történő átadása, vagy ha az eszközt üzembe kell helyezni és azt a forgalmazó vagy annak megbízottja végzi, akkor az üzembe helyezés napja.

A jótállásból eredő jogokat a dolog tulajdonjogának átruházása esetén az új tulajdonos érvényesítheti a jótállást vállaló kötelezettel szemben.

A jótállási igény a jótállási határidőben érvényesíthető.

Ha a jótállásra kötelezett (kereskedő) kötelezettségének a jogosult (vásárló) felhívására – megfelelő határidőben – nem tesz eleget, a jótállási igény a felhívásban tűzött határidő elteltétől számított 3 (három) hónapon belül akkor is érvényesíthető bíróság előtt, ha a jótállási idő már eltelt. E határidő elmulasztása jogvesztéssel jár. 

A jótállási igény érvényesítésére egyebekben a kellékszavatossági jogok gyakorlására vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni. A jótállás a fogyasztó jogszabályból eredő jogait nem érinti. A jótállásból eredő jogok a jótállási jeggyel érvényesíthetőek. A jótállási jegy fogyasztó rendelkezésére bocsátásának elmaradása esetén, a szerződés megkötését bizonyítottnak kell tekinteni, ha az ellenérték megfizetését igazoló bizonylatot – az általános forgalmi adóról szóló törvény alapján kibocsátott számlát vagy nyugtát – a fogyasztó bemutatja. Ebben az esetben a jótállásból eredő jogok az ellenérték megfizetését igazoló bizonylattal érvényesíthetőek. A jótállási jegy szabálytalan kiállítása vagy a jótállási jegy fogyasztó rendelkezésére bocsátásának elmaradása, a jótállás érvényességét nem érinti. Ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igényt, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan nem érvényesíthet a vásárló, egyébként viszont a vásárlót a jótállásból fakadó jogok a kellékszavatosság és a termékszavatosság által biztosított jogosultságoktól függetlenül megilletik.

 

8. Elállás joga

 

Az Európai Parlament és a Tanács 2011/83/EU számú irányelvének, továbbá a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II.26.) Korm. rendelet szabályozása értelmében Fogyasztó a megrendelt termék kézhez vételétől számított 14 napon belül indokolás nélkül elállhat a szerződéstől, visszaküldheti a megrendelt terméket.

Az elállási jog gyakorlására nyitva álló idő attól a naptól számított 14 nap elteltével jár le, amelyen Fogyasztó, vagy az általa megjelölt, a fuvarozótól eltérő harmadik személy a terméket átveszi.

Fogyasztó a szerződés megkötésének napja, és a termék átvételének napja közötti időszakban is gyakorolhatja elállási jogát.

A termék visszaküldésének költségét a fogyasztónak kell viselnie, a vállalkozás nem vállalja e költség viselését.

Az elállási jog gyakorlása esetén a Fogyasztót a termék visszajuttatásának költségén kívül más költség nem terheli, Szolgáltató azonban követelheti a nem rendeltetésszerű használatból adódó anyagi kár megtérítését.

Nem illeti meg az elállási jog Fogyasztót olyan nem előre gyártott termék esetében, amelyet a fogyasztó utasítása alapján vagy kifejezett kérésére állítottak elő, vagy olyan termék esetében, amelyet egyértelműen a fogyasztó személyére szabtak.

A fogyasztó szintén nem gyakorolhatja az elállási jogát olyan vállalkozási szerződés esetében, amelynél a vállalkozás a fogyasztó kifejezett kérésére keresi fel a fogyasztót sürgős javítási vagy karbantartási munkálatok elvégzése céljából

Szolgáltató a termék visszaérkezését/vagy az elállási nyilatkozat megérkeztét követően a fenti jogszabályok értelmében haladéktalanul, de legkésőbb 14 napon belül visszatéríti a kifizetett összeget a Fogyasztó részére, beleértve a szállítási díjat is.

A visszatérítés során az eredeti ügylet során alkalmazott fizetési móddal egyező fizetési módot alkalmazunk, kivéve, ha Fogyasztó más fizetési mód igénybevételéhez kifejezetten a hozzájárulását adja; e visszatérítési mód alkalmazásából kifolyólag Fogyasztót semmilyen többletköltség nem terheli.

Fogyasztó köteles az árukat indokolatlan késedelem nélkül, de a szerződéstől való elállására vonatkozó értesítés Szolgáltató részére történő megküldésétől számított 14 napnál semmiféleképpen sem később visszaküldeni vagy Szolgáltató címén leadni.

Fogyasztónak írásban történő elállás esetén elegendő az elállási nyilatkozatot megküldenie 14 napon belül.

Fogyasztó akkor tartja be a határidőt, ha a 14 napos időszak letelte előtt visszaküldi, vagy átadja a termék(eke)t.

A fogyasztó kizárólag a termék visszaküldésének közvetlen költségét viseli.

A Szolgáltató nem köteles a Fogyasztó részére megtéríteni azon többletköltségeket, amely a Szolgáltató által felkínált legolcsóbb szokásos fuvarozási módtól eltérő szállítási mód választásából adódik.

Fogyasztó kizárólag akkor vonható felelősségre az árukban bekövetkezett értékcsökkenésért, ha az az áruk jellegének, tulajdonságainak és működésének megállapításához szükségestől eltérő kezelés miatt következett be.

A visszatérítést Szolgáltató mindaddig visszatarthatja, amíg vissza nem kapta az áru(ka)t, vagy Fogyasztó bizonyítékot nem szolgáltatott arra vonatkozóan, hogy azokat visszaküldte: a kettő közül a korábbi időpontot kell figyelembe venni.

Amennyiben Fogyasztó élni szeretne elállási jogával, annak jelzését megteheti Szolgáltató elérhetőségeinek valamelyikén írásban, vagy telefonon.

Fogyasztónak kiemelten ügyelnie kell a termék rendeltetésszerű használatára, ugyanis a nem rendeltetésszerű használatából eredő károknak megtérítése a Fogyasztót terheli!

A fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szól a 45/2014. (II.26.) Korm. rendelet, az Európai Parlament és a Tanács 2011/83/EU számú irányelve.

Fogyasztó egyéb panaszával is megkeresheti Szolgáltatót a jelen Szabályzatban található elérhetőségeken.

Az elállási jog csak a Polgári Törvénykönyv szerinti fogyasztónak minősülő Felhasználókat illeti meg.

Az elállási jog nem illeti meg a vállalkozást, azaz az olyan személyt, aki a szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körében jár el.

 

9. Panaszkezelés

 

Áruházunk célja, hogy valamennyi megrendelést megfelelő minőségben, a megrendelő teljes megelégedettsége mellett teljesítsen. Amennyiben Felhasználónak mégis valamilyen panasza van a szerződéssel vagy annak teljesítésével kapcsolatban, úgy panaszát a fenti telefonon vagy e-mail címen közölheti.

Szolgáltató a szóbeli panaszt azonnal megvizsgálja, és szükség szerint orvosolja. Ha a vásárló a panasz kezelésével nem ért egyet, vagy a panasz azonnali kivizsgálása nem lehetséges, a Szolgáltató a panaszról és az azzal kapcsolatos álláspontjáról haladéktalanul jegyzőkönyvet vesz fel, s annak egy másolati példányát átadja a vásárlónak.

Az írásbeli panaszt a Szolgáltató 30 napon belül írásban megválaszolja. A panaszt elutasító álláspontját megindokolja. A panaszról felvett jegyzőkönyvet és a válasz másolati példányát öt évig megőrzi a Szolgáltató, és azt az ellenőrző hatóságoknak kérésükre bemutatja.

Tájékoztatjuk, hogy a panaszának elutasítása esetén panaszával hatósági vagy békéltető testület eljárását kezdeményezheti, az alábbiak szerint.

A Fogyasztó panasszal fordulhat a fogyasztóvédelmi hatósághoz. A fogyasztóvédelmi hatóság kijelöléséről szóló 387/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet szerint közigazgatási hatósági ügyekben elsőfokon a járási hivatal, illetve a megyeszékhely szerinti járási hivatal, másodfokon országos illetékességgel a Pest Megyei Kormányhivatal jár el. A járási hivatalok elérhetőségei: http://jarasinfo.gov.hu

Baranya Megyei Békéltető Testület

Címe: 7625 Pécs, Majorosy Imre u. 36.

Levelezési címe: 7602 Pécs, Pf. 109.

Telefonszáma: (72) 507-154

Fax száma: (72) 507-152

Elnök: Dr. Bodnár József

E-mail cím: kerelem@baranyabekeltetes.huinfo@baranyabekeltetes.hu

Bács-Kiskun Megyei Békéltető Testület

Címe: 6000 Kecskemét, Árpád krt. 4.

Telefonszáma: (76) 501-525, (76) 501-532

Fax száma: (76) 501-538

Elnök: Dr. Horváth Zsuzsanna

E-mail cím: bekeltetes@bacsbekeltetes.hu

Békés Megyei Békéltető Testület

Címe: 5600 Békéscsaba, Penza ltp. 5.

Telefonszáma: (66) 324-976, 446-354, 451-775

Fax száma: (66) 324-976

Elnök: Dr. Bagdi László

E-mail cím: bekeltetes@bmkik.hubmkik@bmkik.hu

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Békéltető Testület

Címe: 3525 Miskolc, Szentpáli u. 1.

Telefonszáma: (46) 501-091, 501-870

Fax száma: (46) 501-099

Elnök: Dr. Tulipán Péter

E-mail cím: bekeltetes@bokik.hu

Budapesti Békéltető Testület

Címe: 1016 Budapest, Krisztina krt. 99.

Telefonszáma: (1) 488-2131

Fax száma: (1) 488-2186

Elnök: Dr. Baranovszky György

E-mail cím: bekelteto.testulet@bkik.hu

Csongrád Megyei Békéltető Testület

Címe: 6721 Szeged, Párizsi krt. 8-12.

Telefonszáma: (62) 554-250/118 mellék

Fax száma: (62) 426-149

Elnök: Dr. Horváth Károly

E-mail cím: info@csmkik.hu

Fejér Megyei Békéltető Testület

Címe: 8000 Székesfehérvár, Hosszúséta tér 4-6.

Telefonszáma: (22) 510-310

Fax száma: (22) 510-312

Elnök: Dr. Vári Kovács József

E-mail cím: fmkik@fmkik.hubekeltetes@fmkik.hu

Győr-Moson-Sopron Megyei Békéltető Testület

Címe: 9021 Győr, Szent István út 10/a.

Telefonszáma: (96) 520-202; 520-217

Fax száma: (96) 520-218

Elnök: Horváth László

E-mail cím: bekeltetotestulet@gymskik.hu

Hajdú-Bihar Megyei Békéltető Testület

Címe: 4025 Debrecen, Petőfi tér 10.

Ügyintézés helyszíne: 4025 Debrecen Vörösmarty u. 13-15.

Telefon: 06-52-500-710, 06-52-500-745

Fax: 06-52-500-720

Elnök: Dr. Hajnal Zsolt

E-mail cím: bekelteto@hbkik.hu

Heves Megyei Békéltető Testület

Címe: 3300 Eger, Faiskola út 15.

Levelezési címe: 3301 Eger, Pf. 440.

Telefonszáma: (36) 416-660/105 mellék

Fax száma: (36) 323-615

Elnök: Dr. Gordos Csaba

E-mail cím: bekeltetes@hkik.hu

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Békéltető Testület

Címe: 5000 Szolnok, Verseghy park 8.

Telefonszáma: (56) 510-610

Fax száma: (56) 370-005

Elnök: Dr. Lajkóné dr. Vígh Judit

E-mail cím: bekeltetotestulet@jnszmkik.hu

Komárom-Esztergom Megyei Békéltető Testület

Címe: 2800 Tatabánya, Fő tér 36.

Telefonszáma: (34) 513-010

Fax száma: (34) 316-259

Elnök: Dr. Rozsnyói György

E-mail cím: bekeltetes@kemkik.hu

Nógrád Megyei Békéltető Testület

Címe: 3100 Salgótarján, Alkotmány út 9/a

Telefonszám: (32) 520-860

Fax száma: (32) 520-862

Elnök: Dr. Pongó Erik

E-mail cím: nkik@nkik.hu

Pest Megyei Békéltető Testület

Címe: 1119 Budapest, Etele út 59-61. II. emelet 240.

Telefonszáma: 06-1-269-0703

Fax száma: 06-1-269-0703

Elnök: dr. Csanádi Károly

E-mail cím: pmbekelteto@pmkik.hu

Somogy Megyei Békéltető Testület

Címe: 7400 Kaposvár, Anna utca 6.

Telefonszáma: (82) 501-000

Fax száma: (82) 501-046

Elnök: Dr. Novák Ferenc

E-mail cím: skik@skik.hu

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Békéltető Testület

Címe: 4400 Nyíregyháza, Széchenyi u. 2.

Telefonszáma: (42) 311-544, (42) 420-180

Fax száma: (42) 420-180

Elnök: Görömbeiné dr. Balmaz Katalin

E-mail cím: bekelteto@szabkam.hu

Tolna Megyei Békéltető Testület

Címe: 7100 Szekszárd, Arany J. u. 23-25.

Telefonszáma: (74) 411-661

Fax száma: (74) 411-456

Elnök: Dr. Gáll Ferenc

E-mail cím: kamara@tmkik.hu

Vas Megyei Békéltető Testület

Címe: 9700 Szombathely, Honvéd tér 2.

Telefonszáma: (94) 312-356

Fax száma: (94) 316-936

Elnök: Dr. Kövesdi Zoltán

E-mail cím: vmkik@vmkik.hu

Veszprém Megyei Békéltető Testület

Címe: 8200 Veszprém, Budapest u. 3.

Telefonszáma: (88) 814-111

Fax száma: (88) 412-150

Elnök: Dr. Vasvári Csaba

E-mail cím: info@bekeltetesveszprem.hu

Zala Megyei Békéltető Testület

Címe: 8900 Zalaegerszeg, Petőfi utca 24.

Telefonszáma: (92) 550-513

Fax száma: (92) 550-525

Elnök: Dr. Molnár Sándor

E-mail cím: zmkik@zmkik.huzmbekelteto@zmkik.hu

A békéltető testület hatáskörébe tartozik a fogyasztói jogvita bírósági eljáráson kívüli rendezése. A békéltető testület feladata, hogy megkísérelje a fogyasztói jogvita rendezése céljából egyezség létrehozását a felek között, ennek eredménytelensége esetén az ügyben döntést hoz a fogyasztói jogok egyszerű, gyors, hatékony és költségkímélő érvényesítésének biztosítása érdekében. A békéltető testület a fogyasztó vagy a Szolgáltató kérésére tanácsot ad a fogyasztót megillető jogokkal és a fogyasztót terhelő kötelezettségekkel kapcsolatban.

Online adásvételi vagy online szolgáltatási szerződéssel összefüggő határon átnyúló fogyasztói jogvita esetén az eljárásra kizárólag a fővárosi kereskedelmi és iparkamara mellett működő békéltető testület illetékes.

A Fogyasztó panasza esetén igénybe veheti az Uniós online vitarendezési platformot. A platform igénybevétele egy egyszerű regisztrációt igényel az Európai Bizottság rendszerében. Ezt követően pedig bejelentkezés után nyújthatja be panaszát a fogyasztó az online honlapon keresztül, amelynek címe: 

https://ec.europa.eu/consumers/odr/main/index.cfm?event=main.home2.show&lng=HU

Szolgáltatót a békéltető testületi eljárásban együttműködési kötelezettség terheli. Ennek keretében köteles a válasziratát megküldeni a békéltető testület számára és a meghallgatáson egyezség létrehozatalára feljogosított személy részvételét biztosítani. Amennyiben a vállalkozás székhelye vagy telephelye nem a területileg illetékes békéltető testületet működtető kamara szerinti megyébe van bejegyezve, a vállalkozás együttműködési kötelezettsége a fogyasztó igényének megfelelő írásbeli egyezségkötés lehetőségének felajánlására terjed ki.

 

10. Felelősség korlátozása

 

Az interneten történő vásárlás feltételezi a vásárló részéről az internet lehetőségeinek és korlátinak ismeretét és elfogadását, különös tekintettel a technikai adottságokra és a felmerülő hibákra.

A kereskedő semmilyen módon nem felelős az alább felsorolt körülményekért, tényekért, bármilyen okból is jelentkeznek vagy következtek be: az interneten küldött és/vagy fogadott, nem a kereskedőtől származó bármilyen adat vagy információ okozta problémákért; az internetes hálózat bármilyen működési hibájáért, ami megakadályozza a webáruház akadálytalan működését és a vásárlást; bármilyen adatvesztésért; bármely a folyamatban alkalmazott szoftver nem megfelelő működésének következményeiért; a szolgáltató hálózatban bármilyen programhiba, rendkívüli esemény vagy technikai hiba következményeiért.

.

11. Záró rendelkezések

 

Jelen Általános Szerződési Feltételekben nem szabályozott kérdésekre, valamint a felek jogviszonyára a Polgári Törvénykönyv, az elektronikus kereskedelmi szolgáltatásokról szóló 2001. évi CVIII. törtvény, a távollevők között kötött szerződésekről szóló 17/1999. (II.5) Korm. rendelet, a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet, a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény, az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Kormány rendelet valamint a mindenkori fogyasztóvédelmi rendelkezések az irányadóak.

Jelen ÁSZF rendelkezéseit páncélkovács.hu (képviselője: Ádámffy Zsigmond Pál) – a vonatkozó hatályos magyar jogszabályi rendelkezésekkel összhangban – egyoldalúan jogosult megváltoztatni, módosítani és/vagy kiegészíteni. A módosított ÁSZF az internetes honlapon való közzététel napján lép hatályba.

páncélkovács.hu webshopját látogató vásárlók kötelesek rendszeresen tájékozódni jelen ÁSZF módosításai tekintetében. Amennyiben a vásárló jelen ÁSZF módosításának hatálybalépését követően továbbra is látogatja a weboldalt és megrendelést ad le, azt a kereskedő jogosult úgy értelmezni, hogy vásárló az ÁSZF módosítását elfogadta.