Ádámffy Zsigmond vagyok, kézműves. Érdeklődésem középpontjában gyerekkorom óta a művészet és a történelem áll. Az alkotás nálunk családi hagyomány: édesapám, Ádámffy Pál grafikusművész és tanár, nagyapám testvére, Ádámffy László festőművész nagy hatással voltak rám.

A gimnáziumi évek alatt a Csordás Zoltán képzőművész irányítása alatt működő Benczúr Rajziskola tagja voltam. Az érettségi után iparművészeti irányba indultam, és a Práter utcai Kézműipari Szakképző Iskola Budapesti Komplex SZC Kézművesipari Szakgimnáziuma diákja lettem, ahol ötvös-aranyművesnek tanultam. 2004-től 2017-ig a Mare Temporis Történelmi Hagyományokért Alapítvány aktív tagja voltam. A hagyományőrző tevékenység újabb kézműves technikák elsajátítására sarkallt, hiszen eleinte csak magamnak, később társaimnak is én készítettem el a szükséges felszereléseket.

Az iskola mellett Kocsy Mártonhoz, a Magyar Kovácsmíves céh tagjához – önszorgalomból – szakmai gyakorlatra jártam. Ötvösmesteremtől, Bábás Józseftől az ezüstművesség alapjait sajátíthattam el.

Az általam készített tárgyak az ország számos pontján fellelhetőek múzeumpedagógiai foglalkozásokhoz kapcsolódóan, állandó és időszaki kiállításokon – történelmi másolatok formájában (Magyar Nemzeti Múzeum, HM Hadtörténeti Múzeum, Dobó István Vármúzeum, Mátyás Király Múzeum Visegrád, Disgyőri Vár).

Alkotásaimat több külföldi expon is bemutattam. Többek között: Armi e Bagagli-Piacenza (IT), Usi e Costumi-Ferrara (IT) Fous d’ Historique-Compiegne (FR).

Célom és küldetésem, hogy a történelmi és ipaművészeti örökségünket minél szélesebb körben megismertessem, a középkori, kihalt mesterségek technikáit a lehető legmélyrehatóbban megismerhessem, újra gyakorlatba ültessem.